"Körülbelül 2200 konstrukciót értékesítettünk a program indulása óta. Ez 550 millió euró" - mondta az InfoRádiónak Lian Wang, a Hungary State Special Debt Fund vezérigazgatója.
Arra a kérdésre, hogy a szerződők közül hányan tartózkodnak életvitelszerűen Magyarországon, azt válaszolta: a számuk valószínűleg 5 százaléknál kevesebb, sőt, az érintettek 80 százaléka még nem látogatott Magyarországra.
Több dolog kombinációjának köszönhető, hogy a program versenyképes - fejtette ki a cég vezérigazgatója. Egyrészt fontos, hogy az ország történelmileg ismert, elismert Kínában. A másik, hogy a programban nagyon jól, kiegyensúlyozott módon jelenik meg a minimális befektetési követelmény, tehát a számszerűsített befektetési összeg. "Ráadásul olajozott, jól szervezett módon történik meg a tartózkodási engedélyek kiadása" - tette hozzá Lian Wang.
Nem számítanak semmilyen negatív hatásra egy ilyen lépés nyomán - válaszolta arra a kérdésre, hogy akkor is vonzó marad-e ez a konstrukció, ha a minimálisan szükséges összeget 250 ezerről 300 ezer euróra emeli fel a kormány. "Sőt, a befektetők számítanak is ilyen lépésre, amely mindenképpen a toleranciaküszöbükön belül, illetve a számításukon belül lenne, hiszen az ország jó állapotban van, és így elfogadható, hogy emeli ennek a konstrukciónak az árát".
A Hungary State Special Debt Fund vezérigazgatója azt mondta: jövőre és az azt követő évben is nagyjából ekkora számmal, tehát 2000-2500 konstrukció értékesítésével lennének elégedettek.
Hanganyag: Kaputa Júlia