A Volkswagenre éhes a Porsche

Infostart
2008. március 5. 12:36
A Porsche stuttgarti központjában megerősítették, hogy a sportkocsikat gyártó cég 50 százalék fölé akarja emelni tulajdonosi részesedését a legnagyobb európai autógyárban,a Volkswagenben. A német tőzsdéhez eljuttatott tájékoztatásból kiderül az is, hogy a Porsche a részvények felvásárlására 10 milliárd eurót fordít.

A Volkswagen-részvények közel egyharmada máris a Porsche tulajdonában van, azonban a stuttgarti autógyár nagyobb beleszólási jogot akar biztosítani a legnagyobb európai gépkocsikonszern ügyeibe, ezért úgy döntött, hogy 50 százalék fölé növeli tulajdonosi részesedését.

A Porsche felügyelőtanácsa bejelentette azt is, hogy nem törekszik fúzióra, hanem egy nagy járműipari szövetséget akar összekovácsolni.

A részvénytöbbség megszerzésébe azonban még a kartellhivatalnak is bele kell egyeznie, amihez szükség van tizenöt Európán kívüli ország illetékeseinek jóváhagyására is, ezért az ügylet akár őszig is elhúzódhat.

A Porsche bejelentését a Volkswagen székhelyén megelégedéssel fogadták, és az illetékes német tartomány, Alsó-Szászország miniszterelnöke is helyesléssel nyilatkozott, annál is inkább, mert ezáltal továbbra is biztosítható az a törekvés, hogy a Volkswagen ügyeibe külföldi befektető ne szerezhessen döntő beleszólási jogot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást