A magas gabonaárak miatt a sertéstartók önköltségei 30 százalékkal megemelkedtek, de az európai túlkínálat miatt ezt nem tudták a tenyésztők érvényesíteni az áraikban - mondta el az InfoRádiónak a Hússzövetség elnöke.
A sertéstartók költségeinek majdnem 70 százalékát a takarmány teszi ki, a gabonaárak emelkedése így jelentősen sújtotta az ágazatot - tette hozzá Éder Tamás.
Eddig azonban mindezt az áraikban az európai túlkínálat miatt nem tudták érvényesíteni a magyar gazdák, így egy 110 kilós disznón több ezer forintos veszteséget könyvelhettek el.
Mindez azonban sokáig nem tartható, így az ágazatban áremelés várható. Ennek mértékére Éder Tamás egyelőre nem tudott pontos választ adni, csak annyit mondott: júniusok legalább 10, de legfeljebb 30 százalékos áremelés várható.
Mindez tovább csökkentheti a fogyasztást, amely a stagnáló árak ellenére, az előző évhez képest az év első két hónapjában 5 százalékkal esett vissza.
Hanganyag: Kaputa Júlia