A lakosság tájékozott, és tisztában van azzal, hogy mikor vonják be az egy- és kétforintos érméket - derül ki a Magyar Nemzeti Bank reprezentatív, országos közvélemény-kutatásából.
Az emberek nagy része támogatja a kiscímletű érmék bevonását, helyes döntésnek tartják azt, és úgy vélik, hogy számukra is előnyös lesz - közölte az InfoRádióval a Magyar Nemzeti Bank szóvivője.
Iglódy-Csató Judit hozzátette: a bevonást támogatók aránya nőtt tavaly novemberhez képest.
Tömegesen nincsenek olyan félelmek, hogy megkárosítják az embereket a vásárláskor, de néhányan bizonytalanabbak - emelte ki az MNB szóvivője. Kifejtette: van, aki tart attól, hogy ez egyszeri áremelést okoz majd, de ezeknek az embereknek az aránya is csökkent.
Több helyen már most sem fogadják el az aprót
Március elsejétől nem fizethetünk a boltokban az egy és két forintos érmékkel, néhány helyen azonban már most sem fogadják el ezeket a pénztárosok - figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Kispál Edit szóvivő az InfoRádió Fórum című műsorának elmondta: a panaszosok azzal keresték meg a szervezetet, hogy a pénztárosok azt a választ adták, már átálltak az új rendszerre, és nem tudnak visszaadni egy- és kétforintost, valamint nem is fogadhatják el ezeket az érméket.
Fél évig még beválthatóak az érmék
Mivel márciustól már nem lehet az egy és kétforintosokkal fizetni, így a kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, de a számla végösszegét kerekíteniük kell. Az egyes vásárolt tételek tehát nem, a végösszeg azonban készpénzes vásárláskor mindenképpen 0-ra vagy 5-re végződik majd a kerekítés után.
A kerekítési kötelezettség a bankkártyás fizetéseket és elektronikus pénzmozgást nem érinti, hiszen az 1 forint mint elszámolási egység a jövőben is megmarad.
Márciusig a kereskedők címletenként 50 darabot kötelesek elfogadni egy-egy érméből fizetéskor. A posta és a kereskedelmi bankok címletenként 100 darabot díjmentesen váltanak be.
Márciustól a kereskedelmi bankokban, a takarékszövetkezetekben, valamint a posta fiókjaiban legalább fél évig lehet beváltani az 1 és 2 forintosokat, a Magyar Nemzeti Bankban pedig egészen 2013. március 1-ig.
Hanganyag: Kaputa Júlia és Herczeg Zsolt