Tizennyolc éve nem tapasztalt mértékben estek az európai tőzsdeindexek. A mértékadónak tartott német, francia és londoni börze mutatója 5-7 százalékkal csökkent a nap végére. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX jóval kisebb mértékben, 3,1 százalékkal gyengült, és 23.369 ponton zárt.
A vezető részvények árfolyama jelentősen csökkent, a nap vesztese az OTP volt, amelynek papírjai 5,1 százalékot veszítettek értékükből.
Az orosz tőzsdeindex 7,4, a cseh 4,6, a lengyel pedig 6,7 százalékkal esett. Jelentősen gyengült a forint is, az eurót 259 forint felett jegyezték.
Joaquín Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa igyekezett megnyugtatni a tőkepiacokat. Hangsúlyozta: az amerikai gazdaság lassulása nem fogja közvetlenül érinteni az euróövezeti piacokat.
Közben Soros György magyar származású amerikai befektetési bankár arra hívta fel a figyelmet, hogy a második világháború óta a legsúlyosabb pénzügyi válság fenyeget.
A pénzügyi szakember szerint az Egyesült Államokban recesszió várható, ami Európára is hatással lesz.