Az 1990-es évek elején egészen más volt a pénzügyi helyzet, ezt is figyelembe kell venni, ha valaki a Postabank-ügyről akar ítéletet mondani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke annak kapcsán, hogy csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla első fokon a Postabank-ügyben hanyag kezelés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélte a per hét vádlottja közül négyet, köztük Princz Gábort, a pénzintézet egykori elnök-vezérigazgatóját.
Erdei Tamás kiemelte: a mai pénzügyi rendszerben elképzelhetetlen lenne ilyen bankpánik kialakulása és ekkora veszteségek elkönyvelése.
Az MKB elnök-vezérigazgatója szerint a bíróságnak kell eldöntenie, hogy a közvetlen vagy a közvetett felelősség felvethető-e a Postabank korábbi menedzsmentjével szemben.
Bizalmi válság
Komoly globális hitelválságba torkollhat az amerikai hitelválság - vélekedett a Magyar Bankszövetség elnöke.
Az MKB elnök-vezérigazgatója közölte: március-április környékén lehet majd látni, hogy mi történt a piacon, és mekkorák a veszteségek, ugyanis akkor zárulnak az előző pénzügyi év jelentései.
Komoly veszteségek keletkeztek, de nem lehet pontosan látni, hol gyülemlettek össze ezek a befektetések, mert a pénzügyi iparág szétterítette ezeket az Egyesült Államokban és Európában, így bizalmi válság alakult ki - fejtette ki Erdei Tamás.
A bankok sem mernek egymással normális pénzügyi szerződéseket kötni, mert nem tudják, hogy a másik bank eleget tud-e tenni a fizetési kötelezettségének - tette hozzá.
Az MKB elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a bizalmatlanság hitelválsághoz vezetett, a bankok nem akarnak kölcsönözni egymásnak, a pénzpiacok nem igazán működnek, továbbá az állampapírokon kívül az értékpapírokat nem lehet értékesíteni - tette hozzá.
Hanganyag: Mong Attila