A londoni gazdasági napilap szerint Tony Blair, aki tavaly júniusban, tíz év után köszönt le a miniszterelnöki tisztségről, részmunkaidőben végzi a JP Morgannél vállalt feladatát.
Fizetségét hivatalosan nem tették közzé, de a lapban idézett egyik New York-i fejvadász cég becslése szerint a volt kormányfő valószínűleg évi több mint egymillió dollárt kap.
Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója kijelentette: Blair "hatalmas értéket" jelent a cégnek, mivel az egész világon csak "néhány ember van, aki olyan tudással és kapcsolatrendszerrel bír, mint ő".
A brit politikus feladatai közé tartozik a politikai és stratégiai jellegű tanácsadás, valamint a megjelenés "ügyfélrendezvényeken" - írta a Financial Times.
Tony Blair a brit napilapnak azt mondta: mindig is érdekelte a kereskedelem, valamint a globalizáció hatása.
"Manapság nagyon erős a kötődés a politika és a gazdaság között a világ különböző pontjain, beleértve a felzárkózó piacokat" - fogalmazott a volt miniszterelnök.
Tony Blair már korábban csatlakozott a sztárszónokká lett politikusok igen jól fizetett klubjához. A Financial Times tavaly novemberben azt írta, hogy első ilyen fellépésén, egy húszperces, Kínában elmondott beszédéért 500 ezer dollárt kapott.
Tony Blairéknek szükségük is van a pénzre, hiszen London egyik legelőkelőbb negyedében, a Connaught Square-en vásároltak maguknak elegáns házat, jókora jelzálogteherrel.
A JP Morgannél vállalt állást Tony Blair washingtoni ügyvéd barátja, Robert Barnett járta ki, aki nemrég egy ötmillió fontos előleggel járó szerződést is összehozott neki készülő memoárkötetére - írta a Financial Times.
Robert Barnett elmondta: Tony Blairt leköszönése után "több mint fél tucat" pénzügyi szolgáltató cég kereste meg.
Tony Blair nem szakított a politikával sem: lemondása óta a nemzetközi közösség különleges közel-keleti megbízottjaként tevékenykedik.