A párt közleményében hangsúlyozza: a biztonságos vasúti szolgáltatás állami felelősség, amit a bevétel-centrikus vállalati üzem helyett valódi közszolgáltatóként kellene működtetni, ehhez viszont fejlesztésekre van szükség.
Az ellenzéki párt emlékeztet arra, hogy a kormánynak nincs vasútfejlesztési, -fenntartási stratégiája, ezért az általa gazdaságtalannak tartott szárnyvonalakat bezáratja, a hálózat többi részén pedig szakmai és gazdasági szempontból logikátlan fejlesztéseket hajt végre.
A MÁV vezetése fejlesztést ígér
A következő években 500 kilométernyi vasút fejlesztésére nyílik lehetőség uniós forrásokból - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv közlekedési operatív programjában mintegy 1.700 milliárd forint fordítható közúti, vasúti, vízi, logisztikai fejlesztésekre.
A minisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy jelentős összegeket fordítanak majd a helyi közlekedés fejlesztésére is.
Az idei évet értékelve a tárca emlékeztet arra, hogy május 1-jétől egységesítették a tarifákat a különböző közlekedési eszközökön és az utazók kényelmények növeléséért július 1-jén megkezdte működését a MÁV-START ZRt is.