Már az élelmiszereken is spórolunk

Infostart
2007. december 21. 21:15
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az év első tíz hónapjában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak elmondta: nemcsak a műszaki cikkek, hanem már az élelmiszerek forgalma is visszaesett.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első tíz hónapjában csökkent a kiskereskedelmi értékesítés volumene, vagyis kevesebb árut vásároltak a fogyasztók, mint az előző év azonos időszakában - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György közölte: nemcsak az eladott áru mennyisége csökkent, hanem egyes területeken maga a forgalom is, a vásárlók tehát kevesebb pénzt tudtak elkölteni az üzletekben.

Ennek egyik oka a vásárlóerő korlátozása, valamint az, hogy senki nem számított az élelmiszerek ilyen nagy mértékű drágulására a második félévben.

A háztartások így már nemcsak az iparcikkeken, hanem az élelmiszerkiadásokon is takarékoskodni kényszerülnek - tette hozzá a főtitkár.

Megfordult

A korábbiakban hónapról hónapra nőtt a kiskereskedelmi értékesítés volumene, míg idén éppen ennek a fordítottja történik, annak ellenére, hogy a reálkeresetek mérséklődése egyre kisebb volt: míg az év elején 8-9, most már csak 5-6 százalékos csökkenést mutat ki a Központi Statisztikai Hivatal - mondta Vámos György.

Az értékesítés visszaesésének oka lehet, hogy az első fél évben a háztartások tartalékaikat próbálták felélni, mostanra azonban ez a lehetőség kimerült - magyarázta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György hozzáfűzte: hitelre sem vásárolnak több árut az emberek, mint korábban, hiszen az eladósodás egy határon túl már a családoknak sem érdeke.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást