A Richter november közepén jelentette be a lengyel Polpharma 99,6 százalékának és az orosz Akrihin 80,6 százalékának megszerzését. A lengyel akvizíció értéke 231 milliárd forint, az orosz cég vételára 22 milliárd forint.
A Richter vezérigazgatója akkor azt mondta: a társulásokkal a Richter a közép-kelet-európai régió vezető gyártója lesz, és a második legnagyobb a lengyel gyógyszerpiacon.
A december 18-ára összehívott rendkívüli közgyűlésen a részvényesek valamivel több mint fele vett részt. A vezérigazgató hangsúlyozta: a társulás mögött jól megalapozott stratégiai megfontolások állnak, és ez a tranzakció kiemelkedő lehetőséget teremt a részvényesi érték jelentős növelésére.
Az eddigi információk szerint a Richter és a Polpharma termékportfoliója kiegészíti és nem átfedi egymást. A társulás a Richter számításai szerint évi mintegy 35 milliárd forint szinergiát jelent a bevételek növekedésével és a költségmegtakarítás eredményeként.
Az Akrihin megvásárlásának feltétele a Polpharmával való társulás lezárása. A Polpharma és az Akrihin megvásárlásával a Richter bevételeinek 25 százaléka Lengyelországból, 20 százaléka az orosz piacról származik majd, és mindössze 17 százalék lesz a magyarországi bevételek aránya.
A Richter Gedeon Nyrt. tulajdonosai a közgyűlésen tudomásul vették a Genefarral kötött szerződést, jóváhagyták a társaság alaptőkéjének felemelését. Az új részvényeket a Genefar jegyezheti.
Az Akrihin megvásárlására kibocsátott részvénycsomagot is figyelembe véve a Genefar lesz a Richter legnagyobb tulajdonosa 26,75 százalékos arányban. A magyar állam tulajdoni hányada 25,1 százalékról 18,35 százalékra csökken.
A Genafar az új kibocsátású Richter-részvényeket öt éven keresztül csak nagyon korlátozottan értékesítheti. A közgyűlésen döntöttek arról is, hogy kérik az új kibocsátású Richter-részvények bevezetését a Budapesti és a Luxembourgi Értéktőzsdére.