Fellebbez a MOL a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiszabott bírság ellen - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A MOL közlése szerint a cég mindenben betartotta a törvényi előírásokat, így nem indokolt a büntetés.
A felügyelet az olajtársaságot bennfentes információk nyilvánosságra hozatala, valamint bennfentes információk késleltetése miatt 5 millió forint, bennfentes kereskedelem miatt további 43 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
A felügyelet megállapította, hogy a MOL elmulasztotta a rá vonatkozó, az MFB Invest Zrt.-vel való szerződéskötésének kapcsán, valamint az IES, és a TIFON akvizíció kapcsán felmerült bennfentes információt haladéktalanul közzétenni, holott ezt a törvényi rendelkezések egyértelműen előírják.
A PSZÁF szerint a MOL-nak, mint kibocsátónak a tőkepiacról szóló törvényben foglalt felhatalmazással élve módjában állt volna a folyamatban lévő tárgyalásokkal kapcsolatos bennfentes információk nyilvánosságra hozatalának késleltetése is.