A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint novemberben 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, ez éves szinten 7,1 százalékos inflációt jelent.
A nyugdíjas fogyasztóiár-index októberhez képest szintén 0,6 százalékkal emelkedett, tavaly novemberhez viszonyítva 9,3 százalékkal nőtt.
Mináry Borbála, a statisztikai hivatal munkatársa elmondta: az inflációt az élelmiszer-, illetve az üzemanyagárak emelkedése növelte leginkább.
Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek az átlagosnál nagyobb mértékben, 11,6 százalékkal drágultak. Ezen belül jelentősen, 58,4 százalékkal emelkedett a liszt, 30 százalékkal az étolaj, 23 százalékkal a tojás, valamint 21 és fél százalékkal a kenyér ára.
A háztartási energia átlag feletti 12,3 százalékos áremelkedésén belül, a távfűtésért 31, a vezetékes gázért csaknem 18 százalékkal kell többet fizetni. A gyógyszerárak 17,6 kerülnek többe, mint 2006 novemberében.