Az Európai Gépkocsigyártók Szövetsége olyan cégek elnökeit tömöríti, mint a Daimler, a Volkswagen, a Peugeot-Citroen, a Fiat, a Volvo és a Scania.
A hétfői Financial Timesban megjelent levelet a szövetség intézte az Európai Unióhoz, hangsúlyozva, hogy "sikeresebbek lehetünk, ha gyártók és törvényhozók annak figyelembevételével fognak össze, hogy mi a megkötések és a határidők kihatása az iparágra."
A cél: rábírni a vevőt, hogy kisebb széndioxid-kibocsátású modellt vásároljon. Ugyanakkor a gyártók panaszolják, hogy az új európai légtisztaságvédő szabályok egyrészt óriási terheket rónak a motortervezőkre, másrészt korlátozzák a vásárlói igények kielégítését.
Az Európai Gépkocsigyártók Szövetsége évente egymilliárd eurót költ kutatásra és fejlesztésre. Ennek tudatában - mint a levélírók fogalmaznak - "csalódást keltő", hogy az EU felülről óhajtja szabályozni az autógyártást.
Az unió december 19-én hoz határozatot arról, hogy 2012-re a gépkocsik által kibocsátott szén-dioxidot egynegyedével, kilométerenként 120 grammra kell csökkenteni. Ezt a 27 tagország többségének kellene megszavazni. Kérdés, így lesz-e?
A németek nagy autókat gyártanak, a franciák kicsiket is nagy mennyiségben. A két jelentős francia autógyár esetleg profitálni akar majd a megkötésekből. Ugyanis a nagy kocsikat az Európai Unió széndioxid-kibocsátási illetékkel sújtja.