Szakemberhiány a német munkaerőpiacon

Infostart
2007. december 3. 16:01
A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara most közzétett felmérése szerint az ország munkaerőpiacán égető szükség van 400 ezer szakemberre. A McKinsey befektetési tanácsadó cég tanulmánya pedig arra mutat rá, hogy 2020-ig a hatmilliót is elérheti a betöltetlen állások száma.

Angela Merkel hivatalba lépésekor egyik fő feladataként a munkanélküliség leküzdését jelölte meg - az elmúlt két év során közel egymillióval csökkent az állástalanok száma.

Közben azonban egyre több vállat jelzi, hogy szakemberhiánnyal küzd. A probléma ellensúlyozására a kormány nemrég úgy döntött, hogy hatálytalanítja az új uniós országok polgáraival szemben a közösség 2004-es bővítésekor érvényesített munkaerő-piaci korlátozásokat.

Az intézkedéstől főképp gépészmérnökök, fizikusok, illetve más szakirányú fiatal tudósok, valamint informatikusok azonnali jelentkezését remélik Berlinben. Eddig ők csak akkor számíthattak munkaengedélyre, ha bizonyítani tudták, hogy a megürült állásra nincs német jelentkező.

Az ipari és kereskedelmi kamara most nyilvánosságra hozott felmérésében megkongatta a vészharangot, és rámutatott arra, hogy szakemberhiány miatt közel 400 ezer állás betöltetlen.

Emiatt becslések szerint már idén közel 23 milliárd euró (mintegy 8.280 milliárd forint) veszteség érheti a német gazdaságot.

Pangást okozhat a szakemberhiány

A Die Welt című lap hétfői száma egy másik tanulmányt is közöl. Ebben a McKinsey befektetési tanácsadó cég rámutat arra, hogy 2020-ig hatmillió fölé emelkedhet a hiányzó szakemberek száma, ha nem történik gyors és hosszú távú intézkedés a szakképzés terén, illetve nem nyitják meg a határokat a jól felkészült külföldi jelentkezők előtt.

A McKinsey tanulmánya szerint a társadalom fokozatos elöregedése miatt a következő évtizedben már a kereskedelemben, az egészségügyben, sőt a bankszektorban is nagy számban ürülnek meg állások, amelyek megfelelő betöltése nélkül aligha tartható fenn a fellendülés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást