Gazdagabbak a német autógyártók, mint valaha

Infostart
2007. december 3. 20:00
A három német gépkocsigyártó vállalat, a Daimler, a Volkswagen és a BMW soha nem rendelkezett akkora szabad készpénzállománnyal, mint jelenleg. Egy autós újság írása szerint ennek összege immár meghaladja a 34 milliárd eurót.

A Münchenben megjelenő Automobilwoche című folyóirat Georg Stürzer gépkocsiforgalmi szakértőt idézve beszámol arról, hogy a három nagy német autógyár olyan sikeres, hogy már több mint 34 milliárd euró (mintegy 8.840 milliárd forint) szabad pénzösszeg felett rendelkezik.

A hatalmas készpénzállománynak köszönhetően a Daimler, a Volkswagen és a BMW a korábbinál is jobban készülhet fel a versenyre a nemzetközi piacon; emellett a vártnál nagyobb osztalékfizetésre számíthatnak a cégek részvényesei.

A legnagyobb összeget a Daimlernek sikerült felhalmoznia, ami jórészt annak köszönhető, hogy a luxuskategóriába tartozó Mercedes kocsikat gyártó stuttgarti cég megvált az amerikai Chryslertől.

Georg Stürzer utalt arra is, hogy a három német autógyár az összeg jelentős részét olyan kutatásra fordítja majd, amelynek célja az eddiginél eredményesebben működő, környezetbarát motorok előállítása.

A távol-keleti autómárkák ugyanis hibrid meghajtású kocsikkal igyekeznek tért hódítani, amelyek nemcsak kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, hanem jobban megfelelnek a környezetvédelmi elvárásoknak is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást