Emelkedést vár a belföldi turizmus és a beutazás terén is a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Róna Iván az InfoRádiónak kiemelte: a szervezet jövő évi marketingtervének egyik célja, hogy a belföldi vendégéjszakák száma elérje a 10 milliót, a külföldieké pedig a 10,2 milliót.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén az első kilenc hónapban 2,7 millió külföldi vendég 8,1 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, míg 3,1 millió belföldi 8 millió vendégéjszakát töltött el. 2006-ban a külföldi vendégéjszakák száma 9,8 millió volt, a belföldieké 9,2 millió.
Róna Iván kiemelte: jövőre várhatóan 4,4 milliárd forintot tudnak marketingtevékenységre fordítani.
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a reáljövedelmek csökkenése ellenére augusztus végéig emelkedés volt megfigyelhető a belföldi turizmusban.
Jó évet zártak a Balatonnál
A Balaton sikeres évet zárt, de jövőre még nagyobb reklámkampánnyal jelennek meg Németországban, hogy ez így is maradjon - hangsúlyozta.
Róna Iván elmondta: céljuk egyebek mellett az ország pozitív turisztikai képének és pozíciójának erősítése, új piacok felfedezése, a Balaton újrapozícionálása, új menetrendszerinti légi járatok elindítása.
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a marketingterv alapján cél az is, hogy növeljék a belföldi utazások presztízsét, fokozzák az üdülési csekkek turisztikai szolgáltatásokra való beváltását.
Kiemelt helyszínek: a Balaton, Budapest, Pécs...
Róna Iván kiemelte: a terv alapján külföldön kiemelt turisztikai termék lesz Budapest és környéke, a Balaton, az egészség- és hivatásturizmus, a Pécs 2010, Európa Kulturális Fővárosa körüli rendezvények kommunikációja.
Belföldön központba kerül az egészségturizmus, valamint a vízparti üdülés a Vizek Éve elnevezésű kampány keretében - tette hozzá.
Hanganyag: Kaputa Júlia