Az EU fogyasztóvédelmi ügynöksége még szeptemberben folytatott vizsgálatot a légitársaságok honlapjairól, és az ebből készült jelentés még a szerdai publikálás előtt a Reuters hírügynökség birtokába jutott.
A repülőjegyek internetes eladása azért vált különösen fontos témává, mert a gombamódra elszaporodott fapados társaságok például így bonyolítják eladásak java részét. A versenybe a nagyobb cégek is beszálltak, és gyakran kínálnak kedvezményt azoknak, akik az interneten foglalnak, majd egy otthon kinyomtatott referenciaszámmal mennek ki a reptérre.
Nem a valódi árral csalogatnak a honlapok
A mostani uniós jelentés szerint a légitársaságok több, mint fele nem nyújt világos információt honlapján a jegyek teljes áráról, a szerződési és utazási feltételekről.
Az anyagból az is kiderül, hogy az EU kemény fellépésre szánta el magát: az érintett vállalatoknak négy hónapot adnak hogy módosítsák internetes kereskedelmi politikájukat. Ha ezt nem teszik meg, akkor legrosszabb esetben megszüntethetik a honlapjukat, az Európai Bizottság pedig közzéteszi a cég nevét.
A fapadosok és a nemzeti szállítók is érintettek
De mivel is vádolják a légitársaságokat? Októberben a spanyol fogyasztóvédelem 7 honlapon fedezett fel félrevezető információt. Ezek között volt a fapados piac egyik legsikeresebb és legagresszívebb játékosa, a Ryanair oldala, de a patinás nemzeti légitársaság, az Iberia website-ja is.
Automatikus pipa a többletköltséget jelentő biztosításra
A brüsszeli jelentés elfogadhatatlannak tartja, hogy a jegyek árát először mindig a reptéri illeték nélkül tüntetik fel, hogy a reklámokban emlegetett olcsó, vagy "ingyenes" jegyek éppen akkor nem hozzáférhetők, amikor az utas szeretné, hogy a többletköltséget jelentő utazási biztosításról, vagy az email levelezőlistára való feliratkozásról szóló mezők a honlapokon automatikusan ki vannak pipálva.
A vizsgálat szerint ráadásul a kereskedelmi feltételeket nem teszik hozzáférhetővé minden nyelven, vagy azon a nyelven, amit az utazó használt a jegy foglalásakor. A fogyasztók nem kapnak információkat arról a honlapokon, hogy milyen lehetőségeik vannak az út lemondására, vagy a jegyek átiratására.