A közel-keleti vállalat 70 közepes méretű A350-es, illetve 11 kétszintes A380-as repülőgépet vásárol.
A megrendelést a Dubaiban rendezett légi fesztiválon jelentették be. Az Emirates közlése szerint az új repülők fontos szerepet töltenek majd be a légitársaság és az ország növekedésében.
Az Emirates tudatta azt is, hogy a jövőben akár további ötven Airbus-gépre is megrendelést adhat.
Amennyiben ez megvalósul, akkor az üzlet teljes értéke nagyjából 32 milliárd dollár (5.600 milliárd forint) lesz.
Az Airbus által kötött szerződés jó hír a repülőgépek hajtóműveit gyártó Rolls-Royce-nak is.
Tom Enders, az Airbus elnöke és vezérigazgatója azt mondta, hogy az Emirates nagyon bízik az A350-esekben, az A380-as programban és a cégben, amire az európai vállalat "jogosan lehet büszke".