A Magyar Telekom nettó eredménye 15, míg a készpénztermelő-képességet mutató eredménye közel 8 százalékkal lett magasabb annál, amit a piac várt - mondta az InfoRádiónak a Cashline vezető elemzője.
Sarkadi Szabó Kornél hozzátette: ennek oka, hogy a hazai morzsolódó vezetékes szegmens negatív hatásait jóval túlkompenzálta a mobil üzletág, illetve külföldi leánycégek javuló teljesítménye.
Az elemző szerint ugrás következhet be a cég részvényeinek árfolyamában, amennyiben lecseng a napokban jelentkező pénzügyi krízis a globális piacokon.
Hozzáfűzte: az önmagában is vonzóvá teszi a Magyar Telekom-papírokat, hogy a cég eredményei felülmúlták a várakozásokat, valamint, hogy a társaság óriási mértékű készpénzt halmozott fel, amit részben hiteltörlesztésre, részben osztalékfizetésre használ fel.
Kérdés azonban - mondta a Cashline vezető elemzője -, hogy a cég tervez-e további, nagyobb akvizíciókat, mivel ezek rövid távon visszafoghatná az osztalékfizetést, ennek pedig valószínűleg nem lenne jó fogadtatása a részvényesek körében.
Sarkadi Szabó Kornél úgy véli: a Magyar Telekom hosszú távon képes részvényenként 90-100 forintos osztalékot fizetni, ennek pedig a jelenlegi állampapírpiaci hozamok mellett 20-30 százalékkal magasabb árfolyamot kellene indokolnia.
A Cashline vezető elemzője egyértelműen vételre, felhalmozásra javasolja a telekommunikációs cég papírjait.
Hanganyag: Panulin Ildikó