Tíz-tíz milliárd forint plusz áfáért a Pannon GSM Távközlési Nyrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. hét és fél évvel meghosszabbította a 900 megahertzes koncessziót - jelentették be Budapesten, miután a gazdasági miniszter és a két cég vezetői aláírták a szerződést.
A két társaság vállalta azt is, hogy a következő két évben nettó 20-20 milliárd forintot fordít a fejlesztésére, amelynek révén Magyarország területének 90 százalékán lehet majd használni ezt a mobilszélessávot - mondta Kóka János.
A miniszter hozzátette, hogy a két társaság ezeket az összegeket az előre betervezett fejlesztéseken túl fordítja beruházásokra, amelyek során társasági adókedvezményt nem vehetnek igénybe.
A magyarországi mobilszolgáltatók (a jelenlévőket kiegészítve a Vodafone-nal) egyenlő feltételek között versenyezhetnek 2014-ig - jelezte Pataki Dániel, a Nemzetközi Hírközlési Hatóság vezetője, hozzáfűzve, hogy a szélessávú penetráció jelenleg Magyarországon már 16 százalékos.
Parlagon a 450
A 900 megahertzes koncesszió meghosszabbítása apropóján az InfoRádió által megkérdezett távközlési szakértő emlékezetett arra, hogy Magyarországon négy éve kihasználatlan a 450 megahertzes sáv.
Pápai Zoltán hozzátette: ez utóbbi ugyanúgy alkalmas lenne digitális mobil rádiótelefon-szolgáltatásra, csak esetleg más technológiával, mint a jelenlegi hazai mobilszolgáltatóké. Ausztriában, Csehországban és Romániában például pontosan így használják.
GSM-technológiával is alkalmas lenne beszédre, valamint mobil internetre is, ráadásul a 900 megahertzes sávhoz képest sokkal jobb terjedési adottságokkal rendelkezik, kevesebb állomásra van szükség, olcsóbb a hálózat kiépítése - jegyezte meg a szakember.