Csomagküldőket bírságolt a GVH

Infostart
2007. november 8. 17:59
A Gazdasági Versenyhivatal azt tanácsolja, hogy ha kéretlen vásárlást akar ránk erőltetni egy csomagküldő cég, azonnal jelezzük nekik telefonon, hogy nem tartunk igényt az árura. A versenyhivatal több mint tízmillió forintra büntetett három olyan céget, akik megtévesztő reklámmal és kéretlen vásárlással házaltak.

A versenyhivatal a Linea Directa Kft.-re és a Provea SA-ra egyaránt 7,5 millió, az Editions Atlas SA-ra pedig 3 millió forint bírságot rótt ki, emellett a három vállalkozást eltiltotta az eddigi hirdetési és ajánlási gyakorlat alkalmazásától is.

A vállalkozások rendszeresen a fogyasztókat megtévesztő módon hirdették termékeiket, de az sem volt ritka, hogy megrendelés nélkül küldtek árut, és ezután a csomagot megkapó embereknek kellett lépéseket tenniük azért, hogy ez többször ne forduljon elő - mondta az InfoRádióban Mihálovits András, a GVH szóvivője.

Mint azt a szóvivő elmondta, a választási szabadság korlátozása mindenképpen ellentétes a versenytörvénnyel, ezért aki ezt tapasztalja, az azonnal keresse fel a versenyhivatalt.

Hanganyag: Albert Dénes


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást