Jövőre a korábban vártnál lassabban, de elkezd kimászni a gödörből a magyar gazdaság - olvasható ki az Ecostat előrejelzéséből. Az infláció csak módjával csökken.
A pénzromlásról az Ecostat elemzője az InfoRádióban elmondta: a mezőgazdasági és energiaárak, valamint a forint árfolyamának alakulása összességében a korábban vártnál lassabb inflációcsökkenést vetít előre.
Az Ecostat számításai szerint jövőre 4,6 százalékkal nőnek a fogyasztói árak, míg 2009-ben az infláció közelíti majd a jegybank 3 százalékos célját.
Adamecz Anna a bruttó hazai termék alakulásáról közölte: arra számítanak, hogy idén 2 százalék alatt marad a gazdasági növekedés.
Ez jövőre mindenképpen gyorsul, mind a lakosság, mind az állami szféra fogyasztása nő majd - előbbi körülbelül egy százalékkal -, és bővül a külkereskedelem is. Ezek eredőjeként mintegy 3 százalékkal nőhet a GDP 2008-ban - tette hozzá.
Hanganyag: Albert Dénes
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag