A MOL 2007. július végén írta alá a szerződést az Italiana Energia e Servizi finomítással és kereskedelemmel foglalkozó társaság 100 százalékának megvásárlásáról.
A bizottság úgynevezett egyszerűsített eljárással, egy hónap eltelte után automatikusan hagyta jóvá az üzletet, amely ellen harmadik fél nem élt ellenvetéssel.
Az IES tulajdonában van a mantovai finomító, és e mellett 165 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatot is működtet - ebből 30-at maga a társaság birtokol.
A MOL 15 százalékkal, éves szinten 2,6 millió tonnáról 3 millió tonnára kívánja növelni a mantovai finomító kapacitását a következő 5 évben, egy 130 millió eurót kitevő fejlesztési program végrehajtásával.
Az IES 1,3 milliárd eurós árbevétel mellett 98 millió eurós adózás előtti nyereséget ért el a 2006. június 30-án zárult pénzügyi évben.
Kérdésünkre a MOL kommunikációs osztálya azt mondta: a vásárlás részleteiről az ügylet pénzgyi zárása után közölnek további részleteket.