A londoni gazdasági napilap részletes elemzést közöl a megszorításokról és a reformokról.
A cikk szerint túl későn, gyakorlatilag csak tavaly kezdte el a kormány a költségvetés rendbetételét, miután az ország hiánya a legmagasabb lett az unióban, ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a konszolidációs csomag meglehetősen jól működik.
A Financial Times elemzői méltatták, hogy komoly mértékű, 3 százalékos, kiigazítást sikerült elérni a megszorításokkal, hiszen Európában már 1 százalékos kiigazítást is nagynak tartanak.
A londoni lap írása szerint azonban ennél többre is szükség van, például szükség lenne az állam gazdasági szerepének csökkentésére. Az elemzők azt írják: Magyarország közkiadásai túl nagyok, elérik a GDP 48 százalékát.
Probléma az is, hogy alacsony a foglalkoztatottság: a 6,4 millió munkaképes korú lakos közül mindössze 3,6 millió dolgozik.
Mindemellett Magyarország súlyos szakképzettségi hiányokkal is küszködik: a Financial Times szerint a magyar lakosság felének semmiféle képesítése nincs; ez különösen a 45 év felettiekre vonatkozik. Ráadásul az átlag szerint 55 évesen már nyugdíjba megy a többség a különböző kedvezmények miatt.
A lap ír a politikai helyzetről is, megítélésük szerint nagyon erős a politikai felek közötti szembenállás.
A cikk megjegyzi, hogy Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta hitelességi problémákkal küszködik, amelyet még erősít a nemrég kirobbant pályázati pénzekkel kapcsolatos botrány, amelyben szocialista politikusok érintettek.
Az ellenzék népszavazási kezdeményezésekkel próbálja gyengíteni a kormány reformlépéseit, illetve elképzeléseit, és nem titkolt célja a kormány, illetve a kormányfő megbuktatása - írja a Financial Times.