Olyan pozícióba jutottunk, hogy Magyarországon nincs privatizációs kényszer, így a közvagyon hasznosításával kapcsolatos társadalmi összefüggéseket távlatosabb gondolkodással lehetne kezelni - mondta a szakember a Magyar Jogász Egylet XVI. vándorgyűlésén.
"A közvagyon hasznosítását illetően a politikai elitek mindinkább saját politikai hatalmi ambícióik, retorikájuk foglyaivá váltak, s ebből nagyon nehezen tudnak kitörni" - jelentette ki az ÁSZ elnöke.
Az állami vagyon hasznosításának kérdése ma, sajnos, nem szakmai, hanem politikai kérdés - tette hozzá.
Egyelőre nincs esély és lehetőség a konszenzusos, valódi társadalmi támogatással megvalósuló gazdaságpolitikára. A társadalmi támogatás hiánya azonban előre nem látható kompromisszumokra vagy olyan "torzók" létrehozására ösztönöz, mint amilyenek az adórendszer, a felsőoktatás vagy az egészségügy területén megfigyelhetők - fogalmazott Kovács Árpád.
A szakember szerint az elmúlt években a magyarországi privatizációs folyamatra a vitathatatlan pozitív tendenciák mellett - a gazdaság piaci elven, a nyugati intézményi struktúrákhoz közelítően működik - egyfajta ciklikusság volt jellemző.
A választások előtti költséges konfliktuskezelést és ezzel a privatizáció lelassulását a választások után a veszteségforrások megszüntetése követte, amelynek részben a magánosításból származó forrásokra való ráutaltság volt az oka.
A befolyó privatizációs bevételek - ha időlegesen is - lehetőséget adtak a közszolgáltatások modernizációjának elhalasztására - emelte ki az elnök.
Példaként a többi között a ferihegyi repülőtér magánosítását említette, amely a 2006-os költségvetés helyzetén javított, és így el lehetett halasztani az egészségügy szerkezetátalakítását egy évvel.