Júniusban és júliusban a korábbi trendekkel ellentétben javult az a vásárlói bizalmi index, több szakember ekkor arra számított, hogy az optimizmus egyre erősebb lesz.
Nem így történt. Most jelentős, tíz százalékos visszaesést mértek a felmérés készítői - mondta az InfoRádióban a piackutató igazgatója. Kozák Ákos szerint mindez az élelmiszerárak emelkedésének köszönhető.
Szinte száz százalékban vallják az emberek azt a nézetet, hogy a jövőben további áremelkedésekre kell számítani, az emberek jelentős része pedig 12 százalékos inflációra számít. A szakember rámutatott: a bizalmi index az emberek véleményét tükrözi, amelynek inkább az üzenetére, mint a valódi tartalmára érdemes figyelni.
Egyedül a tartós fogyasztási cikkek terén várható a vásárlási igény emelkedése.