A pozsonyi SME napilap gazdasági elemzése szerint a szlovák korona jelenleg a térség egyetlen pénzneme, melynek folyamatosan csökken az euróhoz viszonyított árfolyama. Június óta most a leggyengébb a szlovák fizetőeszköz.
A korona euróhoz viszonyított árfolyama már napok óta meghaladja a 34 koronát, miközben két hete még 33 korona alatt mozgott.
Bár a gyengülés nem jelentős, egy hét alatt csupán egy százalékot tett ki, a szakértők mégis komoly jelentőséget tulajdonítanak a jelenségnek. Úgy vélik, a nemzetközi pénzpiac így reagál a költségvetési hiány alakulására, mely kihathat az euró 2008. január 1-jére tervezett bevezetésére.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis megkérdőjelezte a szlovák hivatalok által kimutatott költségvetési hiányt, és rövidesen közzéteszi az ezzel kapcsolatos hivatalos állásfoglalását. Elképzelhető, hogy a hazai össztermékhez viszonyított deficit mégis meghaladja a maastrichti kritériumok által megkövetelt 3 százalékot, és így Szlovákiának mégis gondja lesz az euró bevezetéséhez szükséges egyik fontos feltétel teljesítésével.
A pénzügyi szakemberek nyugtalanítónak tartják, hogy az egyik amerikai bank a múlt héten nagy mennyiségű szlovák koronát adott el, és ezzel lényegesen csökkentette a szlovák pénznem iránti keresletet.
A korona helyzetén nem javított a pozsonyi jegybank keddi döntése sem, mely alapján az alapkamat változatlan maradt, továbbra is 4,25 százalék. Elemzők szerint elképzelhető, hogy mégis késni fog az euró bevezetése, a nemzetközi pénzpiacon csökkent a bizalom a szlovák kormány fiskális politikája iránt. Ennek egyik oka a közkiadások tervezett növelése, főleg az autópálya-építési program felgyorsítása miatt.
Sok a kérdőjel a nyugdíjrendszer körüli ellentmondásos lépések kapcsán is. A kormány tervezett lépései nagy bizonytalanságot okoztak, és veszélyeztetik a magánynyugdíjpénztárak működését, miközben nagyobb terhet jelenthetnek az állami költségvetés számra.
Hanganyag: Protics János