Sem a saját bevételeiket, sem pedig az általános konjunktúra alakulását illetően nem fűznek akkora reményeket a polgárok az elkövetkező hónapokhoz, mint az év elején tették. Ebből fakadóan erősen lelohadt a korábbi vásárlás láz is.
A fogyasztói szokásokat vizsgáló nürnbergi intézet ma közétett tanulmánya szerint a legtöbben az Egyesült Államok ingatlanpiaci válságából származó tőzsdei feszültségre, valamint az élelmiszerek drágulására vezetik vissza a vásárlások érezhető visszaesését.
Az intézet felméréséből kiderül az is, hogy idén a fogyasztás növekedése alig lesz magasabb fél százaléknál, holott az év elején még legalább egy százalékosra számítottak.
A polgárok jelenleg a takarékosságot fontosabbnak tartják a beszerzéseknél, legalábbis erre utal az a tény, hogy az elmúlt hónapokban felszökött a rövid távú bankbetétek összege. A pénzintézetek már 4 és 5 százalék közti kamattal csábítják azokat, akik egy évnél rövidebb időszakra akarják bankba tenni megtakarításaikat.
Hanganyag: Vincze András