A Hankook 15 milliárd 882 millió forint fejlesztési támogatásra kapott ígéretet a gazdasági tárcától, emellett legfeljebb 10 milliárd forintos adókedvezményt is érvényesíthet 2011-ig. De kapott támogatást a munkaügyi tárcától felnőttképzésre 140 millió forintot, munkahely-teremtési programra pedig 360 millió forintot.
Ha ez utóbbiakat nem is, de az állami támogatást akár el is veszítheti, ha jogerőre emelkedik a munkaügyi felügyelőség határozata: eszerint a hatóság 8 millió forintra bírságolta a Hankook-ot a magyar munkarend és a Munka törvénykönyve előírásainak súlyos megsértése miatt.
A 8 millió forintos bírság összege eltörpül az állami támogatás 15 milliárd forintos összegéhez képest, amelynek folyósítása most kétségessé vált. Az államháztartási törvény ugyanis kimondja: az a vállalkozás, amely feketén foglalkoztatja dolgozóit vagy megsérti a szakszervezeti jogokat, illetve a munkaügyi előírásokat, két évig nem részesülhet állami támogatásban.
A Munkaügyi Felügyelőség egyelőre nem jogerős határozata szerint pedig éppen a munkaügyi előírásokat sértették meg a dél-koreai cég dunaújvárosi gyárában.
Az InfoRádió kérdésére a gazdasági miniszter úgy válaszolt: a tárca a jogszabályok szerint fog eljárni.
A miniszter azonban azt is mondta: az általa tudott információknak nincs közük az állami támogatás folyósításához.
A gazdasági miniszter korábban éppen a Hankook gyárban lehetséges munkaügyi visszaélések kapcsán nyilatkozta azt: a gyárnak kötelessége betartani a Magyarországon érvényben lévő jogszabályokat, mert ez is feltétele az állami támogatásnak.