Gyurcsány Ferenc gazdasági szakértőkkel tárgyalt a feketegazdaság elleni küzdelemről és a megbeszélés után azt mondta: Magyarországon a foglalkoztatottság valójában jóval magasabb a hivatalosan számon tartott 57 százaléknál.
Elmondta, hogy a szakértők szerint koncentrált és kitartó kormányzati erőfeszítésekkel csökkenteni lehet és kell is a feketegazdaság méretét, amely jelenleg évi 3-4000 milliárd forintra tehető.
A tanácskozást követően a kormány törvénymódosításokkal és saját hatáskörben meghozott döntésekkel már a jövő héten megkezdi ezt a munkát, mondta a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a feketegazdaság méretéből adódóan jelenleg 1500-2000 milliárd forint közteher nem folyik be az államkasszába, és ha ezen változtatni tudnak, akkor a többletbevétel mértékében csökkenhetnek az adók.
Hanganyag: Albert Dénes