A Kínai Márkás Áruk Központjáról aláírt szerződés azt jelenti, hogy Európában egyedül Budapesten jön létre egy olyan regionális kínai kereskedelmi központ, ahol a korszerű technológiát alkalmazó és csúcsminőségű termékeket gyártó nagy kínai cégek egy egész térségnek bemutatkozhatnak.
A már meglévő Asia Center és a vele szomszédos China Mart kibővítésével egymilliárd dollárért kiépülő beruházás a világon a második ilyen jellegű regionális elosztó központ lesz a közel-keleti térséget lefedő dubaji mellett.
Huszty András, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánymegbízott úgy vélte: mintegy ezer kínai cég jelenik meg Magyarországon a közeljövőben.
Az ugyancsak Pekingben tárgyaló gazdasági és közlekedési miniszter időközben Kínával közös kockázatitőke-alap létrehozását szorgalmazta.
Kóka János elképzelése szerint az alap az egymás országában megvalósuló beruházásokat, főként a kis- és középvállalkozások közös projektjeit támogatná.