Közösen kutat szénhidrogének után a Dráva mentén a MOL és az INA. A magyar és a horvát olajtársaság vezetői erről a Zala megyei Bázakerettyén írtak alá megállapodást.
Eredményes kutatás esetén a két cég fele-fele arányban részesedik a kitermelhető szénhidrogénkincsből.
Áldott Zoltán, a MOL kutatás-termelési vezetője közölte: az első hasonló szerződést tavaly kötötték meg; az első közös eredményt a Zaláta térségében próbafúrással talált földgázmező jelenti.
A mostani együttműködés során először egy 200 négyzetkilométeres területen végeznek szeizmikus méréseket, majd esetleg próbafúrást; ennek költsége 8-9 millió euró (2-2,3 milliárd forint) lehet.
Mirko Zelic, a horvát INA kutatás-termelési vezetője elmondta: a Pannon-medence még nagyon sok feltáratlan területet rejt, de ezeknek a kitermeléséhez új technológiákra és jelentős szakmai felkészültségre van szükség.