Újabb, legalább 15 százalékos kenyéráremeléssel számol az év végéig a Magyar Pékszövetség.
Ilonka Boldizsár, a szervezet elnöke elmondta: a most folyamatban lévő áremelésről már augusztus eleje óta folynak a tárgyalások a kereskedők és a pékek között, és valószínűleg szeptember közepéig be is fejeződnek, így ezután már csak 200 forint feletti kenyérárakkal találkozhat a vásárló az üzletekben.
Az elnök a drágulást a liszt árának jelentős növekedésével magyarázta, és ugyanezzel indokolta a további áremelést is, mivel az utóbbi napokban a liszt ismét drágult, mintegy 20 százalékkal.
Jelenleg a liszt ára már meghaladja a kilogrammonkénti 80 forintot.