A gyengülő forint nem kedvez azoknak, aki devizahitelt vettek fel, ezért az utóbbi hetekben megijedhettek a hitelesek.
Hitelt egyre könnyebben lehet felvenni - azaz a bankok már nem annyira óvatosak, mint néhány éve -, a reáljövedelmek pedig jelenleg csökkenőben vannak Magyarországon.
Mindezek hatására egyre többen lehetnek azok, akik nem tudják majd fizetni a törlesztést, Barcza György szerint azonban a jelzálogpiac olyan mértékű bedőlésére nem kell számítani, mint amit az Egyesült Államok élt meg.
Bár a tengerentúli válság a magyar tőzsdére és a forint árfolyamára is hatással volt, a jelzálogpiacra nem lesz - mondta az elemző.
Magyarországon ugyanis a bankok még mindig sokkal több biztosítékot építenek be a hitelezési rendszerbe, és messze nem vállalnak fel annyi kockázatot, mint az amerikai pénzintézetek.
Mint azt az InfoRádióban elmondta, a magyar hitelesek nagy része svájci frank vagy euró alapú hitelt vett fel.
Az elmúlt időszakban világméretű jelenség volt a kamatok lassú, de folyamatos emelkedése. A mostani válság azonban ezt megállíthatja, így a törlesztő részlet emelkedésének egyik okozója nem érvényesül. Így a magyar hitelfelvevőknek még hasznos is lehet a jelenlegi helyzet.
A folyamat legfeljebb az ingatlanpiacra lehet hatással, a kereslet ugyanis nemzetközi szinten is megcsappanhat.
Hanganyag: Albert Dénes