A válságot alapvetően az Egyesült Államokbeli lakáspiaci lufi kidurranása okozta. Az emberek jelzáloglevelekkel intézték a lakásvásárlást, ezeket azonban továbbadták, értékpapírosították, a lakáspiac összeomlásával, az ingatlanárak csökkenésével pedig veszítettek értékükből - mondta az InfoRádiónak a Raiffeisen elemzője.
Blahó Levente hozzátette: azok az alapok, amelyek jelzálogpapírokba fektettek be a nagyobb hozam reményében, csökkenni kezdtek.
Ekkor az emberek kezdték kivenni a pénzüket, az alapoknak azonban biztosítaniuk kellett a likviditást, hogy ki tudják fizetni a befektetőket, ennek érdekében a lakáspiactól független eszközöket is el kellett adniuk.
Most folyik az ilyen befektetések felgöngyölítése, ezért zuhannak a tőzsdék világszerte - közölte a szakértő.
A világgazdaságban minden piac hatással van a másikra, a pénzügyi világ központja pedig továbbra is az Egyesült Államokban van, ahol nagyon sok olyan alap, brókerház működik, amely Európában - Magyarországon is - és a Távol-Keleten fektet be - mondta Blahó Levente.
"Sikerült Amerikának 'exportálni' ezt a kockázatot és megfertőzni vele a világ távoli bankjait" - fűzte hozzá a Raiffeisen elemzője.
Hanganyag: Albert Dénes