Az előző rekord márciusban volt, napi 9,87 millió hordóval.
Az első hét hónap átlagos termelése, napi 9,86 millió hordó, 3 százalékkal több a tavalyi első hét havinál, egyelőre meghaladva a körülbelül 2 százalékos egész évi növekedésre szóló kormányzati várakozást.
Az állami Transznyeft vezetékmonopólium hálózatán exportált kőolaj napi 4,3 millió hordó volt, 1,2 százalékkal több a júniusinál. Júniusban hasonló mértékben csökkent az export, a kiviteli vám emelése miatt.
1999 óta az orosz kitermelés több mint 50 százalékkal nőtt, de az utóbbi időben az ütem jelentősen lassult, évi 2-2,2 százalékra. 2004-ben az évi növekedési ütem 9 százalékos, 2003-ban még 11 százalékos volt - az utolsó növekedési rekord a Szovjetunió megszűnése óta. A növekedést újabban a lassú beruházások hátráltatják a nehezebben kitermelhető olajmezőkön.
Oroszország olajtermelése gyakorlatilag stagnál majd 2020-ig, derült ki az orosz gazdasági minisztérium július végén kiadott, hosszú távú előrejelzéséből.
A minisztérium várakozása szerint 2015-ig mérsékelten emelkedik, 2015 és 2020 között viszont évi 530 millió tonnára (napi 10,6 millió hordó) mérséklődik az olajtermelés.
Oroszország, amely a világ második számú olajexportálója Szaúd-Arábia után, júniusban napi 9,85 millió hordó kőolajat bányászott.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) júniusban kiadott előrejelzése szerint 2010-re az orosz olajtermelés napi 10,6 millió hordóra bővül, de 2012-re napi 10,5 millió hordóra mérséklődik.
Oroszország adja a világ olajtermelésének közel 11 százalékát, földgáztermelésének az ötödét.
Az orosz gazdasági minisztérium azzal számol, hogy 2015-ig a gáztermelés évi 820 milliárd köbméterre nő, majd 2020-ig 900 milliárd köbméterre emelkedik a tavalyi mintegy 600 milliárd köbméterről.
Oroszország idei első félévi gáztermelése 333,21 milliárd köbméter volt, ami 0,1 százalékos bővülés az egy évvel korábbi szinthez képest.