A roaming tarifák mindhárom magyarországi szolgáltatónál egyformák. A kezdeményezett hívások díja 144 forint, míg a fogadott hívásoké 70 forint 80 fillér.
A Vodafone vezérigazgatója a tarifákról szólva azt mondta: azért egyformák mindhárom szolgáltatónál, mert az Európai Unió a roaming díj felső határát az Európai Központi Bank június 29-ei árfolyama alapján szabta meg.
Beck György hozzátette: azért döntöttek az augusztus elsejei bevezetés mellett, mert elkészültek az átálláshoz szükséges fejlesztésekkel és hosszútávon piaci előnyt remélnek ettől a lépéstől is.
"Ez a lépés csak egyik eleme a hosszú távú stratégiának" - hangsúlyozta Beck György.
A másik két mobilszolgáltató augusztus 29-től vezeti be a csökkentett díjakat. A Pannon sajtó és információs igazgatója a tarifacsökkentés mértékéről azt mondta: mintegy 40-80 százalékos csökkenést jelent a változtatás, ami nagyon jelentős.
Majorosi Emese hozzátette: ez szerintük nem jelent bevételcsökkenést a cégnek: "Nem számolunk bevételkieséssel, azt reméljük, hogy a kedvező tarifa miatt többet telefonálnak majd az emberek, és a megnövekedett forgalom kompenzálja a csökkenés miatti bevételkiesést".
Az uniós rendelet - kötelezően augusztus 29-től az új előfizetők részére írja elő a kedvezményes tarifát, a régi előfizetők számára szeptember 29-től kellene bevezetni.
Azaz a Pannon és a T-mobile egy hónappal korábban csökkent, a Vodafone viszont két hónappal. Egyes számítások szerint a mobilszolgáltatók bevételeinek nagyjából 2 és fél százalékát teszik ki a roaming bevételek, az ügyfelek viszont éves szinten összesen 8-15 milliárd forintot spórolnak meg a díjcsökkentéssel.
Az uniós roaming-rendelet egyébként a következő évekre további díjcsökkentést ír elő. Jövő nyáron a külföldről indított hívások díja még - mai árfolyamon számolva - 6 forinttal csökken, a hívásfogadások pedig 4 forinttal kerülnek majd kevesebbe.
A rendelet a 27 tagú Európai Unió valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik - de nem érinti az unión kívüli roamingolás költségeit.