Mozgalom a szőlőtermelők védelméért

InfoRádió / MTI
2007. július 16. 17:40
A hegyközségi törvény módosítását szorgalmazza az ország egyik legnagyobb, évente 10 millió palack bort forgalmazó pincészetének tulajdonosa. Varga Péter borász azt mondta: javaslatának célja a szőlőtermelők védelme.

Varga Péter borász közölte: azt szeretné elérni, hogy ne kaphassa meg a forgalmazáshoz nélkülözhetetlen származási bizonyítványt az a feldolgozó, aki nem igazolja, hogy kifizette a szőlőtermelőket.

A szakember hangsúlyozta: a változtatás mintegy 100 ezer, Magyarországon hivatalosan bejegyzett szőlőtermelő számára jelenthetne védelmet.

Varga Péter elmondta: van olyan cég, amelyik még a 2005-ös szüretből leadott szőlő árát sem fizette ki a gazdáknak. Ez azzal fenyeget, hogy sokan felhagynak a szőlőtermeléssel, akkor pedig a pincészetek sem tudják miből előállítani a bort.

Ebben a helyzetben egy, a termelőket, forgalmazókat és felvásárlókat tömörítő érdekvédelmi borászati klub megalakítását fontolgatja. Az egyesületben csak olyan pincészetek kaphatnának helyet, akik pontosan fizetnek a szőlőért - mondta Varga Péter.