Bizottsági fejtörő: alacsonyabb áfakulcsok?

Infostart
2007. július 16. 05:40
Átalakítaná az áfa-rendszert az Európai Bizottság. A pénzügyminiszterek elé az elképzelés novemberben kerülhet, és ha az elveket a miniszterek elfogadják, akkor a bizottság elkezdheti a konkrét javaslat kimunkálását. Erről Kovács László, a bizottság adó- és vámügyi biztosa beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kovács László azt mondta, hogy a bizottság nagyobb autonómiát adna a tagállamoknak az áfakulcsok megállapításában, igaz, csak megszabott határok között.

Ezért érdemes a csökkentett kulcsot mint lehetőséget megtartani - tette hozzá a biztos.

A bizottság a gazdasági és egyéb megfontolások alapján azon az állásponton van, hogy maradjon meg a két csökkentett kulcs - mondta.

Kovács László szerint ez azt jelentené, hogy a tagállamok alkalmazhatnának egy igen alacsony, nagyjából 5 százalékos kulcsot az alapvető élelmiszerekre és a gyógyszerekre, vagyis azokra a termékekre, amelyek olcsóbb árához szociálpolitikai megfontolások fűződnek.

A másik, magasabb, 10-12 százalékos kulcs a környezetvédelemre és a kultúrára vonatkozna - közölte a politikus.

Kovács László ugyanakkor azt mondta, hogy a tapasztalatok szerint a célzott támogatások hatékonyabbak a szociálpolitikában, mint az alacsonyan tartott áfakulcsok.

Hanganyag: Ignáth Márk


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást