Amerikába készül a Volkswagen

InfoRádió / MTI
2007. július 8. 22:17
A Volkswagen, vezérigazgatója szerint, fontolóra veszi egy amerikai üzem létesítését, kihasználva a dollár tartósnak bizonyuló gyengeségét az euróhoz viszonyítva. Ez lenne a német cég első amerikai gyártóüzeme, bár leánycége már van az Egyesült Államokban.

Martin Winterkorn a Focus hetilapnak adott hétvégi nyilatkozatában azt is elmondta, hogy idén új rekordra számítanak gyártásukban: arra, hogy túllépik a 6 milliós határt. Tavaly 5,7 millió autót gyártott a VW.

Az egy évvel korábbihoz képest megduplázta az első negyedévben adózott eredményét a Volkswagen AG, Európa legnagyobb járműgyártója. A wolfsburgi székhelyű vállalat adózott eredménye a január-március közötti időszak alapján 740 millió euró lett az egy évvel korábbi 327 millió euró után.

Negyedéves eladásai éves szinten 5,1 százalékkal 26,6 milliárd euróra bővültek a tavalyi első negyedévi 25,3 milliárd euróról.

Üzemi eredménye 81 százalékkal 1,08 milliárd euróra nőtt a tavalyi 599 millió euróról.

A cég az elmúlt mintegy két évben közel 20 ezer dolgozójától vált meg, hogy a hatékonyság növelésével felvegye a versenyt más európai, illetve ázsiai riválisával.