A Microsoft a legjobb munkahely

Infostart
2007. június 26. 11:55
A Microsoft a közép-kelet európai régió legjobb munkahelye - ez derül ki a Hewitt Humán Tanácsadó felméréséből. A kutatás keretében több mint 500 vállalat mintegy 90 ezer dolgozója és 1800 felsővezetője mondta el a véleményét.

A cég a kis- és közepes vállalkozások között, valamint a nagyvállalatok között kereste a legjobb munkaadót.

A Microsoft a régió négy országában, köztük Magyarországon is az első helyen végzett a nagyvállalatok között - mondta el az InfoRádióban Malzenicky Erzsébet, a Hewitt munkatársa.

Hozzátette: általában azokon a helyeken elégedettebbek a munkavállalók, amelyeken a vállalatok számára is igen fontos a humántőke, ezért megbecsülik alkalmazottaikat. Ezek a informatikai szektor vagy a gyógyszeripar.

Emellett azonban természetesen más területek cégei is kiemelkednek, például a vendéglátóiparban, a logisztika területén vagy a média- és az energiaiparban is találtak elégedett alkalmazottakat.

A magyarországi munkaadó jól szerepeltek a régióban. Különösen elégedettek a dolgozók a béren kívüli juttatásokkal, és a többi ország dolgozóihoz képest sokkal inkább érzik azt, hogy folyamatosan jó színvonalú munkát várnak tőlük.

Magyarországon a felsővezetők is megközelíthetőbbek, mint már kelet-európai országban.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást