Napi kétezer hordót termelhetnek a MOL új mezői

Infostart
2007. június 21. 18:14
A kimerülő hazai kőolaj- és földgázmezők csökkenő termelésének pótlása érdekében új szénhidrogén-mezők termelésbe állításáról döntött a MOL. Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője elmondta: a két új mezőn a kitermelés naponta elérheti a 2000 hordót.

A Mol évente átlagosan 10 milliárd forintot költ a hazai mezők fejlesztésére, tehát a Pest megyei Monor és Gomba település közötti kőolajmező termelésbe állítása, valamint a Zalakomár és Zalakaros közötti Sávoly-Nyugat kőolajmezőt fejlesztése nem a rendkívüli termelésbe állítások közé tartozik - mondta az InfoRádiónak Sarkadi-Szabó Kornél.

A Cashline elemzője kiemelte: egy mező termelésbe állítása legalább négy-öt éves folyamat.

Sarkadi-Szabó Kornél szerint a két mező naponta kétezer hordó kitermelésére lehetnek képesek, ami jelentősnek tűnhet, azonban közben ennél többel csökken a működő mezők kitermelése.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást