Megugrottak a gabonaárak, drágább lehet a hús is

Infostart
2007. június 19. 14:36
A gyenge termés miatt idén 20-30 százalékkal drágább lesz a gabona, ami később a hús árában is megjelenik majd - hangzott el a Gabonatermesztők Országos Választmányának ülésén.

Míg tavaly már 20 ezer forintról indult a gabonák értékesítési ára, addig most az őszi árpa induló ára 32 ezer forint körül alakul, a standard minőségű búzát pedig tonnánkénti ára 36 ezer forint: akár 30-40 százalékos áremelkedés is elképzelhető - mondta az InfoRádióban a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára.

Tóth István hozzátette: a hivatalos becslés szerint idén hektáronként 3,8 tonna gabona terem, a választmányi ülésen azonban kiderült, hogy búzából ennél kisebb termés várható.

A MOSZ titkára közölte: lesz jó minőségű búza, ezért a vásárlók még a 36 ezer forintot jóval meghaladó összeget is fizetni, de egyes területeken a gyors érés miatt a szemek összeaszalódtak, ezért a termény csak takarmányozási célra használható.

Az unió döntött arról, hogy három éven belül megszűnik a kukorica-intervenció, tehát fokozatosan felszámolják a központi kukoricafelvásárlást ésb -készletezést a közösségben, a gazdák pedig kénytelenek voltak ezt elfogadni - mondta Tóth István.

A MOSZ titkára szerint eredmény, hogy az unió eredeti javaslatával szemben az intervenció mint eszköz megmarad, tehát egyedi döntés alapján visszaállítható a rendszer.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást