Debrecenben nyitott regionális központot a BT

Infostart
2007. június 19. 14:19
Debrecenben nyitotta meg új, 26 országot kiszolgáló regionális központját a BT, korábbi nevén a British Telecom. A cég csaknem 200, jól képzett ember jelentkezését várja.

Ferenczi Tamás, a BT regionális ügyfélkapcsolati igazgatója az InfoRádióban elmondta: magasan kvalifikált embereket, főleg mérnököket, informatikusokat és közgazdászokat keresnek.

Még a nyáron 60 embert vesznek fel, a központ azonban teljes kiépülése után 200 embert foglalkoztat majd.

Az ügyfélkapcsolati igazgató elmondta: Budapesten már egyre kevesebb, jól képzett szakembert lehet találni, remélik, hogy az egyetemi hagyományairól is híres cívis városban megtalálják a szükséges munkaerőt.

Hanganyag: Albert Dénes


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást