A kieli kutatóintézet harmadik éve osztja ki a díjat, amelyben olyan emberek életművét jutalmazzák, akik hozzájárultak egy igazságosabb társadalom megteremtéséhez. A díj vegytiszta erkölcsi elismerés, hiszen pénz nem jár vele.
Harmadik éve egy-egy politikus, közgazdász és üzletember életművét jutalmazzák, ezek idén Helmut Schmidt volt német kancellár, Amartya Sen Nobel-díjas indiai közgazdász és Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója.
Az 1926-ban született Ingvar Kamprad már gyerekkorában ráérzett az üzlet ízére: nagy tételben vásárolt Stockholmban gyufát, és azzal házalt falujában és környékén, természetesen biciklivel.
Később hallal, karácsonyfadíszekkel, írószerrel és vetőmaggal bővítette kínálatát. 17 évesen, a középiskola befejezéséért édesapjától pénzjutalmat kapott.
Ebből a pénzből alapította az IKEÁT, amelynek két első betűje az Ingvar és a Kamprad, a harmadik a családi birtok, az Elmtaryd, a negydik pedik a szomszédos Agunnaryd falu kezdőbetűje.
Ingvar Kamprad 33 milliárd dolláros vagyonával a világ negyedik és egyben Európa leggazdagabb embere. A cég takarékos működéséhez illően Kampradról köztudott, hogy egy 15 éves Volvóval jár, csak turistaosztályon repül és a karácsony utáni kiárusításokon szokott egy évre előre csomagolópapírt venni.
Arról sokkal kevesebb szó esik, hogy hosszú ideg Porschékat vezetett, hogy villája van Svájc egy előkelő részén - ahol egyébként a hetvenes évek óta él -, Svédországban is van egy nagy birtoka, illetve a franciaországi Prvence-ban szőlőbirtoka.
Ingvar Kamprad egyébként diszlexiás, és azért van neve az Ikea minden termékének, mert az alapító kezdettől fogva képtelen volt az árukat jelölő cikkszámokat megjegyezni.