A Várhegyi Éva közgazdász vezette banki szakértői bizottság jelentéseinek megállapításaival általában egyetértenek, egy alapkérdésben azonban nem osztják a szakértők véleményét - mondta az InfoRádiónak a Magyar Bankszövetség elnöke.
Erdei Tamás közölte: szerintük Magyarországon már igazi bankverseny van nemcsak a vállalati, hanem a lakossági piacon is, aminek hatására kibontakozóban van az erős árverseny is.
A bankszövetség egy olyan tanulmány elkészítését kérte, amely összehasonlítja a magyar és az európai bankrendszert, ebből pedig megállapítható, hogy Magyarországon például koncentráció szempontjából jobb a helyzet, mint a kontinens többi országában, és nincsenek olyan szabályozási vagy infrastrukturális akadályok, amelyek a verseny kibontakozását zavarnák - tette hozzá a szervezet elnöke.
Fejletlen a pénzügyi kultúra
Erdei Tamás elmondta: egyetértenek azzal a bizottsági megállapítással, amely szerint a legnagyobb probléma a pénzügyi kultúra fejletlensége, az, hogy a lakosság nagy része még az alapvető pénzügyi ismeretekkel sincs tisztában.
A bizottsággal egyetértésben ezért a bankszövetség is támogatja azt a javaslatot, miszerint a pénzügyi kultúrát fejleszteni kell, akár úgy, hogy az alapvető pénzügyi ismereteket kötelező tantárggyá tegyék a középiskolákban.
Emellett fontos, hogy a bankok több és érthetőbb információkat adjanak az ügyfeleknek, illetve elő kellene írni a pénzintézeteknek, hogy mely információkat kötelező megosztaniuk az emberekkel a szerződések aláírása előtt.
A bankszövetség június 30-ig adja át javaslatait a kormányfőnek. A dokumentumból kiderül, hogy a szervezet legnagyobbrészt elfogadja a bizottság megállapításait, és vállalják ezek megvalósítását, de várják egyes szabályozások módosítását; ezekre javaslatokat is tesznek - közölte Erdei Tamás.