Turi-Kovács a miniszter lemondását várja

Infostart
2007. június 2. 15:07
A Kisgazda Polgári Szövetség szerint veszélybe kerül a magyar termőföld a Nemzeti Földalapról szóló törvény tervezett módosításával.

Turi-Kovács Béla az InfoRádióban elmondta: a többi között elfogadhatatlannak tartja, hogy a változatás alapján az agrártárca helyett a kancelláriaminiszter felügyelné a termőföldek értékesítését.

Úgy fogalmazott: a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a magyar termőföld védelme a feladata, ezért a párt azt várja Gráf Józseftől, hogy tiltakozásul mondjon le, ha a kormány kitart a földdel kapcsolatos jelenlegi politikája mellett.

Turi-Kovács Béla arról is beszélt: a kormányzati elképzelés csak a nagybefektetők érdekeit szolgálja, az állami tulajdonban lévő földekhez a magyar gazdák nem tudnak majd hozzájutni.

Hozzátette: azt is szeretnék elérni, hogy 3 évvel hosszabbítsák meg a külföldiek földvásárlási moratóriumának időpontját.

Magda Sándor, az MSZP szakpolitikusa az MTI-nek azt mondta: a kormánynak nem célja, hogy kizárja a magyar gazdákat az állami földek megvásárlásának a lehetőségéből.

A kabinet ennek éppen ellenkezőjére törekszik - jelentette ki.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást