Tovább szárnyal a MOL

Infostart
2007. május 23. 20:20
Szerdán is hatalmas volt a forgalom a budapesti értéktőzsdén a MOL-papírok kereskedésében. Eddig mintegy 14 milliárd forintnyi olajpapír cserélt gazdát, a részvény árfolyama 2 százalékot emelkedett. Takács Szabolcs, a portfolio.hu elemzője hangsúlyozta, a Megdet Rahimkulov tulajdonában lévő Általános Értékforgalmi Bank keddi komoly vásárlása spekulációt indított el a piacon.

Egy befektető befolyást szerezhet a MOL-ban, hiszen szélsőséges esetben azt is megteheti, hogy addig vásárol a részvényekből, amíg el nem éri a kívánt mennyiséget, ezzel azonban jelentősen felhajtaná a papír árát - mondta az InfoRádiónak a portfolio.hu elemzője.

Takács Szabolcs hozzátette: a tulajdonszerzésnek ilyen szempontból nincsen akadálya, a MOL alapszabálya azonban több oldalról védi a vállalatot, hiszen hiába vásárol valaki nagy tulajdonrészt, a szavazati hányada limitált.

Emellett az igazgatóság "gyakorlatilag be van betonozva a székébe, egy kis túlzással élve", így nagyon nehéz lenne vezetőcserét végrehajtani a vállalat élén, a menedzsment pedig egyébként is a részvények nagy hányadával rendelkezik - közölte a szakértő.

A piacon a tegnapi, az orosz származású Megdet Rahimkulov érdekeltségébe tartozó Általános Értékforgalmi Bank által bonyolított kötés spekulációt indított el - jelentette ki Takács Szabolcs.

A szakértő szerint ennek alapja egyrészt az, hogy a MOL régóta keres akvizíciós célpontokat Oroszországban, így, ha egy orosz vételi érdeklődés megjelenik, az mindenképpen spekulációra ad okot.

Ide tartozhat az is, hogy a MOL egy újabb gázvezeték-építési kezdeményezést jelentett be, a Testvériség vezeték felújítását.

Harmadik szál lehet, hogy régóta emlegetik a MOL esetleges felvásárlói között a nagyobb orosz energetikai cégeket, például a Gazpromot is.

Így, mivel kedden orosz befektető vásárolt papírokat, elképzelhető, hogy rendelkezik olyan információkkal, amelyek a későbbiekben nagy hatással lehetnek a MOL árfolyamára - közölte a portfolio.hu elemzője.

"Ezek alapján az információk alapján a piac már könnyedén kezd kombinálásba" - fűzte hozzá Takács Szabolcs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást