Növelte nyereségét a Dunaferr

Infostart
2007. május 23. 19:36
A Dunaferr csoport ukrán tulajdonosai a következő öt évben mintegy félmilliárd forintnyi fejlesztést terveznek, főleg a feldolgozott termékek arányát növelik, emellett a 40 leányvállalatot 9 vállalatba olvasztják.

Az integráció érinti a foglalkoztatást is, de itt még csak a tanulmányozásnál tart a Dunaferr - mondta el az InfoRádióban Csík Józsefné, a Dunaferr Zrt. humángazdálkodási igazgatója.

Hozzátette: nem létszámleépítésről, hanem a létszámszerkezet korszerűsítéséről, optimalizálásáról van szó.

A Dunaferr jelenleg több mint nyolcezer embert foglalkoztat, 1.600-zal többet, mint amennyit a privatizációs szerződés előír számára.

A Dunaferr az idén 44 milliárd forint adózás előtti eredményt vár, szemben a múlt évi 40 milliárd forinttal.

Az ukrán Donbass-csoporthoz tartozó Dunaferr a privatizáció óta felére csökkentette hiteleit.

A Donbass Ipari csoport, a Dunaferr tulajdonosa évi 9,6 millió tonna acélterméket gyárt és a tervek szerint a gyártott mennyiség 2010-re eléri a 15 millió tonnát.

Ebből a Dunaferr mintegy 1,6 millió tonnát állít elő. A Donbass csoport tavaly 3,8 milliárd euró árbevételt ért el és a csoport 56 ezer főt foglalkoztat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást