Nagyjából 100 milliárd forinttal lesz nagyobb a költségvetés bevétele, mint amit a hivatalos előrejelzések alapján vártak - mondta az InfoRádiónak a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
Vértes András hozzátette: ez részben a gazdaság "fehéredésének" köszönhető. A munkaügyi kapcsolatok ellenőrzése, az adóellenőrzés általános erősítése, a dupla TB-járulék és az egészségügyi járulék befizetésének megkövetelése hatására az alacsony bérű szektorokban látható béremelkedés indult meg.
Jól jövedelmez a "fehéredés"
Ennek legfőbb oka, hogy akik eddig szürkén vagy feketén dolgoztak, azok "kijöttek a napra", aminek következtében gyorsabban nőnek a bérek, mint bárki gondolta volna, így az adó- és TB-járulék bevételek is, de a jövedéki termékek szigorúbb ellenőrzése a határokon szintén jelentős összegeket hoz - közölte a GKI vezetője.
A kiadási oldalon is lesznek többletek: magasabb lesz például a bérnövekedés és az infláció is a vártnál, ez utóbbi a korábbi 6,2-6,5 százalékos helyett körülbelül 7 százalékos lesz - fűzte hozzá Vértes András.
Ezek miatt a nyugdíjkiadások is nőnek majd, és minden bizonnyal a MÁV-ra is többet kell tölteni, a költségvetésbe azonban elég nagy tartalékok vannak beépítve, és a kamatkiadások is kisebbek lesznek a tervezettnél - vélte a gazdaságkutató.
Stagnáló államadósság
Ennek következtében a GKI szerint az államháztartás hiánya a GDP 6,2 százaléka környékén lesz, az államadósság pedig megmarad a GDP 66 százaléka körül, nem nő tovább.
A 6,2 százalékos államháztartási hiány nagy javulás az előző évekhez képest, de még mindig óriási deficit - Európában biztos, hogy ez lesz a legnagyobb -, "de az biztos, hogy sokkal jobb helyzet, mint amilyenben eddig voltunk - jelentette ki Vértes András.Óvatos várakozások
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az InfoRádiónak elmondta: korábban is valószínűsítették, hogy a GDP növekedése eléri a 3 százalékot, az első negyedévi 2,9 százalékos adat pedig igazolta is az előrejelzést.
Az év egészét nézve a GKI megemelte a várakozást 3,2 százalékosra. Azért csak ennyivel - közölte Vértes András -, mert bár elképzelhető, hogy a gazdaság 3,5 százalékkal is felgyorsul, az első negyedévben azonban nagyon kedvező volt az időjárás a beruházások szempontjából, emellett kiemelkedően jó volt az európai konjunktúra is.
A GDP növekedésének szempontjából a legfontosabb kérdés, hogy marad-e a magyar gazdaság rendkívül gyors exportnövekedése. A jelek szerint igen - közölte a szakértő.
Nem csökkent a fogyasztás
Vértes András elmondta: a belföldi keresletet 2006 közepe óta lefogta a kiigazítás, a GKI azonban már tavaly is azt prognosztizálta, hogy nem mérséklődik idén a lakosság fogyasztása, hanem nagyjából stagnál, vagy kissé, körülbelül fél százalékkal növekedni is fog.
A beruházásokról adat egyelőre nincs, a közvetett információkból azonban arra lehet következtetni, hogy valószínűleg ezek is enyhén emelkedni fognak, ekkor pedig minden bizonnyal bekövetkezik a 3 százalék fölötti GDP-növekedés - fűzte hozzá a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.